Kommunikáció

A projekt kommunikációjában nagy hangsúlyt kapott a cserkészet népszerűsítése minden érdeklődő felé. Ugyanakkor a folyamatos és megbízható belső tájékoztatásra is figyelmet fordítottunk. 

Emellett fontos cél volt: a cserkészet láthatóságának növelése, a tevékenységek országos szintű megismertetése fiatalokkal, családokkal és oktatási-nevelési intézményekkel. A projekt során a célcsoportot több csatornán keresztül (a modern tömegtájékoztatás minden eszközével) igyekeztünk elérni.

 

▶ Kampány

2019 nyarán „A cserkészet…” címmel cserkészetet népszerűsítő komplex kampányt indítottunk. Ennek elsődleges célja az volt, hogy a célcsoport (fiatalok és szülők) országszerte találkozzanak a mozgalom üzeneteivel és értékeivel. Több száz citylight plakátot helyeztünk ki, amelyek a cserkészet értékeit, sokszínűségét mutatták be az ország nagyvárosaiban (Pécs, Debrecen, Kecskemét, Miskolc,  Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Budapest). Ehhez a kampányhoz készült egy rövid reklámfilm, ami több ezer emberhez jutott el az online térben. A több hetes akcióhoz készült a cserkeszleszek.hu, amelyen keresztül az érdeklődők – a kampányt követően is – felvehetik a kapcsolatot az MCSSZ-szel és így a jelentkezőket össze tudjuk kötni a helyi cserkészcsapatokkal.

▶ Közösségi médiumok

A projekthez kapcsolódó programok elő- és utó kommunikációját a legtöbbször a Facebook-on folytattuk. Ezen a felületen keresztül könnyen el lehet érni a célcsoportot, hiszen több mint 14 ezer követője van az MCSSZ Facebook oldalának. A kiterjedt követőbázisnak köszönhetően a közösségi médiumon keresztül hatékony volt meghirdetni eseményeket és megosztani multimédiás tartalmakat (pl.: fotók, videók, cikkek). Másodlagos platformként használtuk a 8000 követővel rendelkező Instagram oldalt, ahol fényképes tartalmakat osztottunk meg.

▶ Arculat

A projekt keretében elkészült kiadványok arculata követte a Magyar Cserkészszövetség arculati szabályait. Fiatalos és igényes külsővel jelentek meg a szórólapok, leporellók, könyvek, füzetek és stockfotók. Ezek elérhetőek a cserkesz.hu-n.

▶ Honlap, hírlevelek, tájékoztatók

Az eddig felsoroltak mellett a hagyományos kommunikációs csatornákon is megjelenítettük a projekt eredményeit, projekttel kapcsolatos információkat. Így a legfrissebb hírekről, eredményekről mindig beszámoltunk a cserkesz.hu-n. Az érdeklődőknek rendszeres időközönként megjelenő EFOP hírlevélben küldtük meg a projekttel kapcsolatos újdonságokat.

▶ Sajtómegjelenések

A sajtóban is megjelent több, a projekthez kapcsolódó program és PR esemény. A sajtómegjelenéseket nyomon követtük, a projekt végére a programok több száz sajtómegjelenést generáltak.

▶ Kötelező- és eredménykommunikáció

A projekt Kommunikációs Tervében vállalt kötelezettségeket teljesítettük (tájékoztató tábla, szórólap, füzet, projektzáró sajtótájékoztató).
 

Képek a citylight kampányról